Tündérmese:

AZ ELTŰNT NAGYMAMA

Részlet a meséből:

«Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy idős asszony, aki egy csendes faluban élt egy széles folyó mellett, ami egy nagy tóba torkollott egy mély erdő szélén, amely fölött egy gyönyörű hegy ragyogott teljes szépségében. Az egész életét gyógynövények gyűjtésével töltötte és mindenkinek segített, aki szerény kunyhójába jött.

Egy kora reggeli gyógynövénygyűjtés közben, egyszer csak boldog nevetést hallott. Körülnézett minden irányba, de nem látott egy lelket sem. A nevetés egy csengő fényes hangjára hasonlított. Ez a hang hirtelenjében egy lágy és barátságos hanggal keveredett. A hang felé fordult. Csodálkozva megpillantott egy magas, fehéren csillogó nyírfát, amely megszólította. Még soha egy fa sem tett ilyet.

‹ Menj le a folyóhoz abba az irányba, ahonnan a nap süt és meglátod.›

Az öregasszony felkapta a mindenféle gyógynövényekkel félig megpakolt kosarát és fák és bokrok között egy virágos réten keresztül lesétált a folyóhoz.

Ott, a folyóban meglátott egy tizenkét nagy tavirózsából álló kört, aminek a közepén egy bölcső lebegett. Benne egy gyermek feküdt, aki az eget nézte és örömében nevetve szemlélte a napot. A bölcső fölött felbukkant egy fehér galamb, aki megállt a levegőben és ott röpködött helyben felette.

Az erdőből a magas nyírfa hangja hallatszott:‹ Ezt a gyermeket neked küldték. Vidd haza és vedd a szívedbe, mintha a sajátod lenne.›

Az öregasszony belement a vízbe, óvatosan kiemelte a gyermeket a bölcsőből és kosarába tette az illatos gyógynövények ágyára. Aztán elindult a gyermekkel vissza az erdőn keresztül a kunyhójába.»